Szerepjáték

A Nő legyen nő, a Férfi legyen férfi! Igazi Nőre vágyom, igazi Férfire vágyom!
Sokat hallott közhelyek….
Általános megfogalmazás, amit mindkét nemnek értenie kellene…
És mégsem sikerül…
Valójában a leggyakoribb és a legáltalánosabb hibaforrás.
Valójában a ki nem mondott elvárások meglepetéscsomagja. Egy önmagától érthető, mégis értelmezhetetlen elvárás-cunami, ami egyszer csak a semmiből csap le áldozataira.
(tovább…)

Szeptembertől újra MESélek

Hamarosan vége a nyárnak, rövidülnek a nappalok, hűvösebbek a reggelek, és a Sulisok legnagyobb bánatára újra be kell ülni az iskolapad mögé.

Kezdődik számukra a szürke hétköznapok “megterhelő” és “kötelező” világa.

Ebbe szeretnék belecsempészni egy kis színt, egy kis vidámságot, valamit, amivel nem találkoztak eddig, pedig Nekik is nagy szükségük van rá.

Ez nem más, mint a MES program: Mentális Edzés Sulisoknak
(tovább…)

Kamasz/ok?

14590406_202652090160112_8758097903340162128_nEzt a témát az aktuálitása miatt is választottam. Érdekes helyzet Szülőként és Coachként is egyszerre megélni mikor elkezd a gyerek kamaszodni. Bízom benne, hogy az itt leírtak majd adnak némi támpontot mind a két fél számára.
A bevett gyakorlattól eltérően, engedjék meg nekem, hogy a magázódás helyett most tegeződve szólítsam meg a Kamaszokat:

Ha tudod ezekre a kérdésekre a választ…..

(tovább…)

Ó, ió, ció, kommunikáció!!

14492587_193391721086149_8640002080157418266_n

Ebben a bejegyzésemben nem a meglétéről, hanem annak a minőségéről fogok írni.
Legyen a példa hozzá egy párkapcsolaton belüli kommunikáció fejlődése és hanyatlása, mert úgy gondolom ,hogy ezzel mindenki tud azonosulni kortól és nemtől függetlenül.

Első fázis: a bátortalan kommunikáció

– mivel még csak az ismerkedés ingoványos talaján mozgunk, így kínosan ügyelünk arra, hogy mit és hogyan mondunk. Gondolatban gyorsan lepörgetjük, hogy ha ezt vagy azt fogom mondani, vajon mi lesz rá a reakció: tetszik majd amit mondtam, esetleg megbánthatom, ez túl őszinte lenne most ide, stb….? Háttérbe szorítjuk a valódi gondolatainkat, mert a cél az, hogy a jó oldalunkat ismerjék meg először.

Második fázis: a mindent bele kommunikáció

– stabil és kiegyensúlyozott már a párkapcsolatunk, így bátran elmondhatunk mindent. Szívesen mesélünk magunkról, szívesen hallgatjuk meg a másik fél mondandóját, egyre több közös téma akad, figyelünk és figyelnek ránk, nincs akadály a kommunikációban.

(tovább…)

A “nagy” játszótér

jatszoterSokan kérdezik tőlem: mit is csinál valójában egy Coach?
Régóta gondolkodom rajta, hogy hogyan tudnám elmagyarázni úgy, hogy mindenki számára egyértelmű és jól érthető legyen. Remélem a mostani írás megadja a választ a kérdésre.

Gondoljunk úgy az életünkre, mint egy játszótérre.
Szüleinktől kapjuk az alapot hozzá, ők kerítik először körbe, ők adják hozzá a játékokat, ők fektetik le elsőként a szabályokat. Ahogy öregszünk, úgy változik a játszóterünk is: új szabályok, új játékok, máshova kerülnek a kerítések, de ezek a változások még mindig szülői kontroll alatt történnek.
Aztán eljön a pillanat amikor a játszóterünket mi magunk kezdjük el formálni, alakítani.
Olyanná tesszük ami nekünk tetszik, amit szeretünk, ahol jól érezzük magunkat, most már mi határozzuk meg a szabályokat is hozzá.
Ez egészen addig így is van, amíg valami külső vagy belső behatás nem éri a játszóterünket.
Ilyenkor érezzük hogy még mindig jó a játszótér, de valamiért mégsem az igazi, mégsem olyan, mint amilyen eddig volt.

(tovább…)

Dönt/és?

dontesMindenki döntse el saját maga, hogy mit akar észrevenni benne, a fekete felhőket, a napfényt, a végtelennek látszó utat vagy……?

Egyre többször hallom mostanában a következő mondatokat:

Így jártam, ilyen az élet….
Ez van, ezt kell szeretni….
Nem tehetek róla, nem én akartam így….

…és lehetne folytatni a végtelenségig a hasonló mondatokat.

Sokan gondolják úgy, hogy az életük egy része nem a döntéseik eredménye, hanem a véletlenek furcsa egybeesésének különös egyvelege.
Azonban ha egy kicsit jobban megfigyeljük az adott szituációt, észrevehetjük hogy minden a Mi magunk saját döntésének következménye.

(tovább…)

Nevel/és? – Azaz, hogyan lehetünk elég jó szülők

parents

A mai posztmodern világunkban sok téma merül fel a gyerekneveléssel kapcsolatban, sokan teszik fel a kérdést maguknak:

– Milyen a jó szülő?
– Én vajon az vagyok?
– Jól nevelem a gyerekemet?
– Mi lesz ha hibázom, hogy hat majd ki ez a gyerek életére?

Amit bátran ki merek jelenteni: nincs jó Szülő, csak „elég jó”

Első hallásra megdöbbentőnek tűnhet ez a kijelentésem, de igyekszem érthető és világos magyarázatot adni rá.

Minden, amit Szülőként teszünk, ahogy viselkedünk minta lesz a gyermek számára, hiszen neki a nap 24 órájában Anya és Apa vagyunk. A szülői szerep életünk végéig elkísér, ez nem egy le- és felvehető maszk, amit csak akkor kell használnunk, ha együtt vagyunk a gyerekkel.
Minden mondatunknak, nézésünknek, hanghordozásunknak, non-verbális kommunikációnknak fontos szerepe és értelme van a gyermek számára, Ő ezekből a mintákból rakja össze a maga „kis” világát, ezekből tanul, építkezik.
Sokszor ez a felelősség eredményezi, hogy „Szülőként” próbálunk meg viselkedni, azaz elnyomjuk a valódi gondolatainkat, érzéseinket, nem úgy kezdünk el kommunikálni a gyermekkel, ahogy azt valójában szeretnénk, hiszen Nekünk tekintélyt és magabiztosságot kell sugároznunk.
Miért gondoljuk úgy hogy baj, ha egy gyermek látja, hogy nekünk Felnőtteknek is vannak nehézségeink, vannak korlátaink, érzelmeink? (tovább…)